A logó egy cég arculatát fejezi ki. Egy vállalat működése elképzelhetetlen számos dolog nélkül: számítógép, tudás, alkalmazottak, vagy éppen a telefon. Eszközök hiányában a vállalat közeljövőbeli sikere veszélyben forog. Ez a helyzet akkor is, ha egy cégnek nincs a saját arculatát megfelelően kifejező logója.
A logótervezés összetett folyamat, hiszen nem csak grafikai feladatot jelent, hanem egyben vizuális kommunikációs feladatot is, hiszen a logóval fogják azonosítani a cégünket, termékünket.
A logók jelentősége az ipari forradalomhoz köthető. A faládákon és dobozokon szereplő ábrák segítették eligazodni a vásárlókat a tömegével gyártott különféle áruk között. Például a Morton cég által gyártott sót egy szempillantás alatt meg lehet különböztetni egy másik gyártó sóját tartalmazó csomagtól. Ha egy cég reklámozni akar, akkor fontos, legyen egy alaposan megtervezett és kivitelezett logója, amelynek alapján a vásárlók azonnal felismerik a céget.
Szeretne üzletet kötni egy olyan céggel, amelyik a hozzá nem értés látszatát kelti? Nyilván nem, és az ügyfelei sem. Egy egyedi logó ugyanúgy professzionális arculatot ad egy kis ötfős cégnek, mint egy több ezer alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalatnak. A mai globális világban, amikor a cégek egy globális világpiacon versenyeznek az ügyfelekért, elengedhetetlen az egyedi, hozzáértést sugárzó kép a cégünkről.
Egy professzionális, egyedi logóval a reklámokon túllépve fel lehet építeni egyedi márkát. A márkához több termék is kapcsolódhat, a márka egyfajta életstílust testesít meg. Számos vállalatnak van egyedi márkája. A Starbucks és a Tommy Hilfiger csak két példa. A Tommy Hilfiger minden termék gyártását bérbe adja. A Tommy Hilfiger termékeket azonosíthatóvá teszi a piros és fehér logó, ami márkavédelem alatt áll, védjegy. A Starbucks® egyszerre kávé, zene, ruha és sok minden más, minden, ami a Starbucks® védjegye alatt készül.
Ahogyan nem vezetnénk a saját vállalkozásunkat a legfontosabb eszközök nélkül, úgy a cégünket sem vezethetjük egy professzionális logó nélkül, amely egyedivé varázsolja a vállalatot. Olyan világban élünk, amelyet a márkák világának szoktak nevezni: az emberek márkák szerint vásárolnak, és maguk is hirdetnek egy-egy márkát a ruházatukon. Vajon az ön cége logóját hordják az emberek a saját ruházatukon? Ha nem, akkor éppen ideje, hogy komolyan megtervezze a professzionális logóját. A védjegyek és márkák saját tulajdonba tartoznak. Az itt felsorolt márkák és védjegyek mellett is mindenhol jelezni kell a védettséget.
A logo szó eredete az ókori Görögországig nyúlik vissza, ekkor szó, illetve beszéd jelentése volt. Már a legősibb civilizációk (mint az asszír, maya, egyiptomi) is használtak piktogramokat mondanivalójuk kifejezésére. A görög ’ikon’ szó pedig képet jelent. Ma is ez a két fontos összetevője van a logóknak: szöveg és kép.
Az ipari forradalom előtt közvetlenül az előállítótól vásároltak árut az emberek (pl. fűszert vagy éppen ruhát). A fazekasnál, a kádárnál, a kőművesnél a vásárlás megkötésének egyszerű jele volt: egy kézfogás. Az aranyművesek jeleket ütöttek az általuk készített fémekbe, a papírmerítők is levédték munkájukat: vízjeleket helyeztek a papírra. Logónak számít a patikákat jelölő kígyó, vagy bármilyen olyan jel, amilyet emberek, embercsoportok viseltek ruházatukon. A családi címerek is egyfajta logónak tekinthetők. A középkori cégérek szintén a logók előhírnökeinek számítanak.
Az ipari forradalom megváltoztatta a vevők és a gyártók kapcsolatát. A gyártók elvesztették a közvetlen kapcsolatot a vevőkkel, a tömegével gyártott termékek egyre inkább hasonlítottak egymásra, a csomagolás miatt pedig a termékek megkülönböztethetetlenek lettek egymástól. A logó létrehozása a különbségek felismerésében volt nagy lépés. A törvények megalkotásával, a védjegytörvény megszületésével jelentős jogi védelmet kaptak a logók az utánzatokkal szemben.
Az 1940-es évektől kezdve a logók egyfajta vállalati azonosság és márka kifejezői lettek. Több vállalat, mint például az Apple, Starbucks, Nike, több termékkel is előrukkolt, egyfajta életstílust képviselve.
Maga a logó egy cég márkájának kifejező eszköze. A vevők szemében a céget, a márkát képviseli, akár egy új termék bevezetésénél is. Kifejezi a vállalat értékeit és az ott dolgozók minden szakértelmét, erőfeszítését.
![]() ![]() |
![]() |
![]() |
A tananyag az ELTE - PPKE informatika tananyagfejlesztési projekt (TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0052) keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.