Most nézzünk egy összetettebb példát. Láthatjuk, hogy az Inkscape alkalmazásban sokféle alap objektumot használhatunk (ellipszis, téglalap, csillag, spirál, görbe stb.), de valamikor több objektum kombinálásával kell a kívánt hatást elérnünk. Például úgy, hogy két (vagy) több egymást takaró objektum különbségét kell vennünk.
Nézzük az alábbi logót!
A logó forrása: http://logopond.com/gallery/detail/163227#.T7ZolNzXD5M
Ennek a logónak a megvalósítása során elő kell állítanunk egy holdsarló alakzatot. Ezt megtehetnénk például két kör felhasználásával, ha az egyik kört kivonhatnánk a másik területéből.
Az alábbiakban erre mutatunk példát, a logó többi részének megvalósítását gyakorlásként az Olvasóra bízzuk, hiszen az a korábban bemutatott eszközök segítségével elvégezhető.
Több logón is találkozhatunk levélre, virágsziromra emlékeztető grafikával.
A kép (nagyobb változata) külön ablakban is megtekinthető. ![]() |
A következőkben két ellipszis metszeteként állítjuk elő ezt az objektumot.
Bizonyos logók elkészítésénél azt a funkcióit is kihasználhatjuk, hogy egy objektumot fel tudunk darabolni a rajta lévő objektum körvonala alapján. Ezt a megoldást akár tipográfiai logók esetén is használhatjuk.
Lássuk, hogyan valósíthatjuk meg a fenti képet!
Természetesen téglalap helyett más objektum is használható. Készítsd el a szöveg alábbi változatát is a felosztás funkció használatával.
Ha egy szöveget csomópontok segítségével akarunk módosítani, akkor azt útvonallá kell alakítani. Ennek módját mutatjuk be az alábbi animációban.
Ha egy szöveget egy megadott görbére akarunk illeszteni, akkor kell használnunk a Szöveg / Útvonalra való illesztés funkciót, amit az alábbiakban be is mutatunk.
Komplexebb feladatok esetén érdemes rétegeket használnunk, ahol a logó összetevői külön rétegeken helyezkednek el. Az egyes rétegek láthatósága, sorrendje, átlátszósága a programban beállítható.
A korábban már megismert, Alaplap blog logóját is az InkScape alkalmazásban készítettük el. A következő animációban megnézhetjük, hogy milyen részekből áll maga a logó, és azok milyen módszerrel készültek el.
![]() ![]() |
![]() |
![]() |
A tananyag az ELTE - PPKE informatika tananyagfejlesztési projekt (TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0052) keretében valósult meg.
A tananyag elkészítéséhez az ELTESCORM keretrendszert használtuk.